Ez a hétvége is eléggé mozgalmasra sikeredett, főleg a kuttynak. Kezdődött már pénteken, mikor is kimentünk a Margitszigetre görkorizni. Ehhez hozzá tartozik, hogy nekem eddig csak jégkori volt a lábamon, úgyhogy mondhatjuk, hogy a görkorizás még szűzterület volt számomra. Bénaságom teljesen megfelelt az elvárásoknak :) Természetesen el is estem, mert anélkül nem korizás a korizás. Így aztán még most is úgy fáj a sejhajom, hogy néha leülni is nehéz. Ezt leszámítva nagyon élveztem, remélem be fogjuk tartani az edzésprogramot.

Szombaton a legnagyobb hőségben indultunk el kutyaoviba. Nem értem, miért délután 1-kor kell tartani a legvadabb nyárban is. Na de nem baj, mi erősek vagyunk :) Körte pedig megoldotta okosba. Az akadályon csak addig ment, amíg az árnyékban volt, ott meg gyorsan leugrott, még véletlenül sem ment ki a napra.

Mivel este érkeztek Attila nővére és kis családja, szerettem volna összerakni egy muffint, úgyhogy még hozzám is eljöttünk. Szerencsére Körte elemei eléggé lemerültek a kutyaoviban, így jól elvolt a kis teraszomon, míg elkészült a muffin. Aztán irány vissza Kőbányára!

Mikor visszaértünk, kicsit rendberaktuk magunkat. Kutty épp a természetes szükségleteit igyekezett a lakáson kívül elintézni, amikor is a lifthez érve pont összetalálkoztunk Attilám nővéréékkel. Bemutatkozásunk kissé viccesre sikeredett a nevek miatt, Ildi férje ugyanis ugyanarra a névre hallgat, mint apám :) Így aztán kisebbfajta Balázstúltengés alakult ki :)

Másnap spánieltalálkozó volt a Hajógyári-szigeten. Szerencsére kocsival mentünk. Nem kevés kutty gyűlt össze, de Körte volt az egyetlen csokiszín eb. Meg is csodálták rendesen. Az egyik gazdi teljesen beleszeretett, és próbálta ezt az érzést a kutyusára is ráragasztani :) Még potyavizet is kaptunk. 

A délután fénypontja a kutyusok fürdőzése volt. Vicces volt, ahogy a sok kutya berohangál a vízbe. Kíváncsiak voltunk, Körte mit szól a Dunához, mivel neki ez volt az első találkozása ilyen szinten a vízzel. Aranyos volt, hogy leginkább csak addig merészkedett, míg a hasa bele nem ért a vízbe, onnan aztán gyorsan visszafordult és inkabb kiment a partra. Még a jutalomfalat se volt képes becsalogatni őt a vízbe nyakig, pedig akkor már éhes lehetett. Végül Attilámmal már mindketten térd fölöttig a vízben álltunk, úgy noszogattuk a kisasszonyt, végül egy fél kör erejéig sikerült úszásra bírni.
Konstatálta, hogy >oké, úszni is tudok<, de fő a mértékletesség, nem szabad semmit sem túlzásba vinni :)